Betty
- Ki vagy? – kérdeztem remegő hangon.
- Damon – lehelte lágy, éhes hangján. – Általában nem játszom az étellel, de most kedvem van hozzá – gonosz kacajt hallatott, de nem rémültem meg.
- Ezt felettébb örömmel hallom – mosolyodtam el negédesen. – Ez azt jelenti, hogy tovább fogok élni? - kérdeztem immár tiszta hangon. A félelem elszivárgott belőlem és már csak őt láttam. Világító kékesszürke szempárját, kócos barna tincseit fantasztikus felsőtestét, ami még a póló alól is kidomborodott.
- Nem vagy megrémülve – húzta össze értetlenkedve a szemöldökét.
- Miért kéne félnem? Egész életemben arra vágytam, hogy megismerhesselek és örömmel tölt el a tudat, hogy adhatok a véremből.
- Mi van? Megfoglak, ölni! Félned kellene! Fuss! - kiáltotta dühösen. – Had kapjalak el – megnyalta a szája szélét és kivillantotta a szemfogait mintegy rémisztő bizonyítékot az igazáról. Elmosolyosodtam mennyire szánalmas.
- Nem tudsz megrémiszteni – jelentettem ki egyszerűen.
- Miért? – villámgyorsan ott termett előttem és kínálkozó nyakamat oldalra billenttette mintha enni készülne belőle.
- Csak próbáld meg Damon – jólesett kiejteni a nevét. Olyan régen vágytam már rá, hogy „élőben” is láthassam. Nem akartam többé a róla szóló történeteket hallgatni Katherine szájából. A valódi Damon még jobban elvarázsolt.
- Nem értelek – fűzte tovább a szót. – Meg akarsz halni?
Elnevettem magam ekkora képtelenség hallatán. Már régen halott voltam…
- Ha továbbra is cseverészni szeretnél, elmegyek. Azt hittem egy jókora lakomát csapsz majd – lefejtettem a nyakamról a kezét közelebb húzódtam hozzá egészen a nyakához préseltem az arcomat és végighúztam az ajkamat a nyakán. Csodálkozva felnyögött.
- Mit csinálsz? - kérdezte majd az állam alá nyúlt és arra kényszerített, hogy a szemébe nézzek. Kékesszürke olyan szürke akár a borongós felhő, de olyan kék, mint a tenger háborgó kiismerhetetlen mélysége.– Mi a szándékod? – jéghideg szempárját belemélyesztette az enyémbe és erősen koncentrált, hogy szólásra bírjon remek képességével, de nem jött be. –Verbéna van rajtad?
- Nem.
- Hazudsz! –azzal idegesen eltaszított, de én utána kaptam ugyanolyan gyorsasággal és magamhoz rántottam.
- Csak még egy kicsit – nyögtem és hozzábújtam a mellkasához.
- Ki vagy te? - megfogta a két vállamat és szembefordított magával – Honnan tudod, ki vagyok?
- Titok –suttogtam és mutatóujjamat az ajkára helyeztem, hogy csöndre bírjam.
- Elég! – csattan fel türelmetlenül majd sóvárgó vággyal terhesen nyakamba próbálta mélyeszteni szomjas szemfogait, hogy véget vessen a körtáncnak, de mielőtt csillapíthatta volna életet adó véremmel táplálékhiányát, erősen megfogtam az állkapcsát és visszaszorítottam.
- Az idő lejárt kedvesem – húztam föl csintalanul a szemöldökömet. Azzal otthagytam kétkedve válaszok nélkül. Még láttam, ahogy értetlenkedve az állához nyúl és gondolkodóba merül. Eleredtem a fák közt akár egy vámpír...
Ez volt az első fejezet. Remélem tetszett és várjátok a következő részét.Garantálom, hogy fordulatban nem lesz hiány!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése